Karácsony

A második karácsonyomon is túl vagyok. Az elsőre nem emlékszem, de erre a másodikra biztos fogok. Kaptam nagyon sok ajándékot. s mindegyik be volt csomagolva ez zörgős valamibe. Nagyon jó volt bontogatni, tépegetni ezt. Talán jobban élveztem, mint magát az ajándékokat.
S kaptam karácsonyi vacsit is. Rántott halat - panír nélkül - és krumplipürét. Nagyon ízlett.
Aztán ismerkedtem a karácsonyfával és a gömb alakú díszekkel. Nem szedtem le egyet sem, csak lökdöstem őket.
Két ajándékot emelnék ki az összes közül. Kaptam a Mamiéktól egy triciklit. Nagyon jó rajta ülni és forgatni a kormányt, s dudálni. Csak segítséggel tudom használni, mert nem ér le mind a két lábam a földre. De már nemsokáig. :o) S a Nagypapiméktól kaptam egy hóember családot akik énekelnek és táncolnak. Három napig csak néztem őket. De aztán már megmertem fogni az orrukat is. Csak azt nem értem, hogy miért nem énekelnek mindig. Mit kellene csinálnom ahhoz, hogy táncoljanak és énekeljenek?

Állás

Hát bekövetkezett a nagy pillanat. Felállok. Mindenbe belekapaszkodom és felállok. Egy kicsit - nagyon - inogok még, de lesz ez még jobb is. :o)

Negyedik fog

Kinőtt a negyedik fogam. Felül középen, a baloldalt. Már nagyon várta az egész család. Mert azt mondták, hogy az nem lehet, hogy a következő évre 3 és fél foggal menjek át. De én csak nem akartam, hogy kijöjjön. Éjszakánként csendben feküdtem az ágyamban és nyomtam vissza a nyelvemmel. De a fogam végül úgy döntött, hogy most már nem bír benn lenni és inkább kijön.

Harmadik fog

Kinőtt fölül a harmadik fogam. Felül, középen a jobb oldali. Nem fájt. Csak egyszerűen kibújt. Végülis nem mehetek úgy az orvoshoz a jövő héten, hogy csak alul van két fogam. Meg lassan egy egy évesnek illik legalább három foggal rendelkeznie.

Tapsikolás

Képzeljétek el találtam egy új elfoglaltságot magamnak. Tudatosan tapsikolok. S néha még hangot is ad ki ahogy a két tenyerem találkozik egymással.

Huncut szemű

Mamival jó itthon lenni, mert amikor a szabad két órám van, akkor nem akar bekorlátozni a helyemre. Hanem arra mehetek, amerre szeretnék. Na jó nem teljesen, mert nem dughatom bele az ujjaimat az Apu DVD-lejátszójába, meg nem húzogathatom a telefon zsinórját. De mehetek a tükör ajtóhoz, ahol egy kisbaba szokott szembenézni velem. Olyan kis mosolygós, huncut szemű.
Viszont nem vagyok hajlandó magamtól felülni. Ha felültet a Mami, akkor egy picit úgy maradok, de aztán hasra vágom magam és kúszom a saját irányomba.
Nem vagyok hajlandó mászni sem. Négykézláb is csak a járókában és az ágyban vagyok hajlandó. Szabadtéren nem.
S még állni sem állok fel. Ha valamit el szeretnék érni a Mamin vagy az Apun, akkor felhúzom magam és megszerzem. De egyébként nem veszélyeztetem a polcon található dolgokat.

Második fog

Kocog a második fogam, a másik mellett.

Vajas kenyér

Megkóstoltam a vajas kenyeret pénteken. Nagyon ízlik Nekem. Eddig a Mamim adta a számba a kicsi falatokat, mert amit az ujjaim közé fogtam azt vagy szétnyomtam vagy csak nézegettem. Szombaton már pár falatot én is betettem a számba - egy kis segítséggel :o) - és megrágtam. S a fogamból már egy picivel több látszik, mint múlt héten. S ezzel a kis kezdeménnyel is nagyon szépem meg tudom "rágni" a falatokat. Az Apu veszekszik a Mamival, hogy meg fogok fulladni, mert akkor falatokat vág nekem a kenyérből. De nekem pont megfelelnek ezek a falatok. Mert meg tudom fogni a két pici ujjammal (hüvelyk- és mutatóujj) és be tudom tenni a számba. Igaz, hogy nem mindig sikerül elszakadnom a falattól. De akkor a Mamim segít.

Első fog

Kinőtt az első fogam. Alul, középen, a jobb oldalon. Igaz csak egy kis recés csík. :o) Megnyugodhat az Apukám, hogy nem kell fogsort készítetni Nekem.

Tizenkilencedik élménybeszámoló

Egy kicsit megkésve, de újra írok Nektek egy kicsit a hetemről.
Az az igazság, hogy azzal, hogy végre beköszöntött a jó idő, nagyon egyformák lettek a napok. A Mamival sétálunk sokat a városban. Ha a belvárosba megyünk, akkor ott szoktuk nézni a kirakatokat vagy bemegyünk a postára és elintézzük a levelezésünket, befizetjük a csekkeket vagy a Mami eszik egy fagyit, amit én is szeretnék megkóstolni, de a Mami azt mondta, hogy én még olyat nem ehetek, mert nagyon hideg. De ha már nagyobb leszek, akkor az Apu biztos fog nekem venni nyáron fagyit. Legalábbis nagyon remélem. :o) A postán nagyon sok ember szokott lenni. Állandóan néznek és gügyörésznek nekem, mintha valami bolond lennék és nem érteném a szép beszédet. De van aki nagyon aranyosan mosoly rám és akkor én is visszavigyorgok rá a fogatlan mosolyommal. Mert nekem még nincsen fogam. De a Mami azt mondta, hogy most még örül neki, hogy nem nőttek ki. S nem maradok le semmiről sem. A kirakat nézelődés is érdekes dolog. Mert a fény üveg mögött sok-sok színes dolog van. S az üvegben még láthatom is magamat, ha akarom. Csak az a baj, hogy a mózesből annyira nem látok ki csak, ha nagyon kitámasztom magamat a karjaimmal. De a Mami azt mondta, hogy az nagyon veszélyes és ezért lassan most már jó lenne, ha az Apu segítene neki a sportkocsi összeszerelésébe. Pontosabban csak egy valamiben kellene a segítsége, mert oda férfi erő kellene. Végülis lehet, hogy én is tudnék segíteni, mert én is erős férfi vagyok. Vagy csak leszek? :o)
Szoktunk még a tóhoz is menni. Madarakat még mindig nem láttam, mert mindig elalszom mire odaérünk. De talán majd, ha ez a sportkocsi elkészül, akkor ébren tudok majd maradni és akkor látni fogom én is. Pedig mondta a Mami, hogy vannak most már kiskacsák is. Állítólag olyan picik, mint amilyen pici én vagyok. És még pelyhes a tolluk. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk. De milyen lehet az a pelyhes? Azt mondta erre a Mami, hogy olyan finom lehet őket megérinteni, mint amilyen az én bőröm. Hát én ezt nem tudom.
S képzeljétek el a héten már ettem valami almát. Csak pár kanállal kaptam eddig, de nagyon ízlik. Nagyon finom. S azért is jó enni, mert az almán ahogy nyammogok valami lé is jön ki, ami kifolyik a számon és ettől minden tiszta almalé lesz, s ragad. :o) De a másik ami nagyon tetszik, az a kanál, amivel a Mami etet. Próbálom mindig megfogni, de eddig nem sok sikerrel jártam. Talán majd a következő héten. Szurkoljatok Nekem!

Tizennyolcadik élménybeszámoló

Megint itt vagyok! Most, hogy egy hete itthon vagyok, meg kell szoknom mindent újra. De általában a napok ugyanúgy telnek, mint eddig. Ha jó az idő akkor megyünk sokat sétálni, ha nem jó, akkor a szobámban a járókában levegőzöm a játékaim és barátaim társaságában. Itt sokall tágasabb a terület és közben tudok „jönni-menni” és nem kell egy helyben feküdnöm, majdhogynem mozdulatlanul a mózesben.

A forgást azóta is produkálom a hasamról a hátamra és napról-napra egyre ügyesebb vagyok és egyre gyorsabban is megy. De még nem mutatom meg senkinek sem, hogy hogyan csinálom. Ez legyen továbbra is az én titkom. :o)

Ezen a héten három új dolog is történt velem.
Első, hogy már elalszom úgyis, hogy az oldalamon fekszem és Breki barátomat ölelgettem, pontosabban majdnem megfojtom. De nem panaszkodott, mert tud levegőt venni biztos a bőrén keresztül is. Meg szeret engem nagyon.

Második, hogy kedd óta folyamatosan megy a hátamról a hasamra fordulás. Nem mindig megy zökkenőmentesen, mert a kezem rossz helyre kerül – magam alá – és akkor nem tudok fordulni. Szóval ezt gyakorlatsort még kell egy kicsit csiszolni, hogy olajozottan menjen, mert akkor a Mami nem is kell majd ahhoz, hogy megfordítson, amikor már elfáradtam a játék közben és szeretnék aludni. De amikor elfáradok, akkor nem mindig jön ez össze nekem, így még kell a Mami segítségét kérnem.

S a harmadik dolog volt a legnagyobb. A Mamival és az Apuval voltam vérvételen. Először a Mamitól vettek vért, majd tőlem. Nagyon félt az Apu, hogy hogyan fogom viselni, mert a Mami is, meg az Apu is fél a vérvételtől. Az Apu még jobban, mint a Mami mostanában. Nem is érti senki, hogy akkor hogyan lett orvos. De azt mondja, hogy más kiírni másnak és más dolog, amikor neki írják ki. Na de ez a blog rólam szól így vissza is térek az eredeti mondanivalómhoz. A Mami ölébe vett és jön két néni. Az egyik megfogta a bal kezem a másik meg megszúrta a kézfejemet. Akkor sírtam egy kicsit, de utána már nem. Csak néztem, hogy mi történik és mosolyogtam mindenkire. S képzeljétek el három képcsővel vettek le tőlem. Az nagyon sok szerintem. S szerinted?

Tizenhetedik élménybeszámoló

Na újra itthon vagyok!
Azt elfelejtettem leírni, hogy még Budapesten az oldalamra fordultam és úgy nézelődtem az ágyamban. Sajnos sokáig még nem tudtam úgy maradni, mivel a fenekem visszahúzott.
Itthon semmi sem változott. Mondta is a Mami, hogy nem jött egy kis angyal, aki takarított volna helyette. De azért a Mami nagyon vidám volt, mert vasárnap kapott tőlem virágot Mama napra. Kapott egy szál lila virágot még Budapesten, amit a popsimra tett egy kedves "megbízottam". S kapott Nyíregyházán egy tulipán csokrot, amit egy másik megbízottam segítségével intéztem. Nagyon boldog volt a Mami, mert azt mondta, hogy életében ez a első május első vasárnapja, amikor őt is ünneplik.
A héten megint voltam a tónál, még pedig kétszer. Madarat egyszer sem láttam. Azért, mert az első alkalommal nagyon gyorsan elaludtam. A másodiknál pedig elszálltak és nem várták meg, hogy a Mami a hasamra fordítson a mózesben. Pedig most direkt nem is aludtam el, hogy végre láthassam a madarakat. Majd legközelebb. De ez az újfajta utazás a mózesben jóban tetszik sokkal. Mert őszintén már nagyon untam mindig a kék eget nézni. Így elkezdtem a babakocsiban található összes madzagot húzogatni és rágcsálni. Gondoltam, hogy a Mami rájön, hogy unatkozom. De nem jött rá azonnal. Csak akkor, amikor próbáltam megfordulni a kocsiban. De ehhez nagyon kicsi a hely. Biztos a Mami megsajnált és ezért megfordított. Hát végül elértem a célomat. :o) Így mindent látok. Látom az embereket, meg a tájat, meg mindent. Az utcán meg mindenki megbámul minket. Mert csak azt látják, hogy egy kék szempár vagy egy egész arc nézelődik kifelé. Ha pedig elfáradok, akkor leteszem a fejemet a pelenkámra és beveszem a hüvelyk ujjamat és már alszom is. Aztán amikor felébredek kinézek, hogy merre járunk. Van, hogy csak az erkélyünkön ébredek fel. S olyankor a kertben álló autókat nézem meg magamnak.
Írtam az elején, hogy Budapesten az oldalamra fordultam, de nem maradtam úgy sokáig. De most már a héten így is aludtam. A Maminak sajnos nem sikerült lefényképeznie, mert mire bekapcsolt a gép felébredtem. Huncut módon rámosolyogtam a Mamira és a hátámra visszagurultam. Így csak elmesélni tudom, hogy az oldalamon feküdtem, a lábaimat felhúztam és a béka barátomat ölelgettem és számban volt az ujjam.
Múlt héten még csak a hasamról fordultam a hátamra egyszer-egyszer. A héten már a hátamról is fordultam a hasamra. De a Maminak és az Apunak nem árulom el, hogy hogyan csinálom. S nem is mutatom meg nekik. Ez legyen az én titkom. :o) Pedig a Mami próbálja meglesni, de mindig olyankor csinálom, amikor nem látja, mert nincs a szobában vagy éppen elfordul.
Lehet, hogy a jövő héten elárulom neki vagy Neked!
Erre még alszom párat. :o)

Tizenhatodik élménybeszámoló

Ahogy a múlt heti élménybeszámolóban jeleztem a Mami teljes izgalomban van, hogy mehet haza. Így a hét első két napja azzal telt, hogy mit kell vinni magunkkal. Így én csak néztem ahogy a Mami rohangál össze-vissza és pakol ki-be a szekrényemből. Szóval ezen én csak nevetni tudtam. A Mami csak arra figyelt fel, hogy kacarászom a játszószőnyegemen. Annyira tetszett neki, hogy azóta állandóan azt szeretnék, hogy kacagjak. De a Mami meg is tesz mindent azért, hogy vigyorogjak. Simogatja a talpam, simogat a békámmal, tornáztatja a lábam stb. Hát így nagyon nehéz lenne megállni, hogy ne mosolyogjak állandóan. Mondtam is a Maminak, hogy ez nem ér. Valamit muszáj lesz kitalálnom, hogy ne tudjon mindig megnevetetni.
Hát aztán a nagy pakolászások után szerdán délben el is indultunk. Az Apu nagyon izgult, hogy mi lesz velem majd a Nagypapiéknál. Hogy fogom magam érezni? Hol fogok aludni? Mit fogok csinálni? stb. Én nem is értem ezt az egész izgalmat. Biztos, hogy a Nagypapiék felkészültek az érkezésemre. Szóval délben elindultunk a kocsival. Egy óráig nagyon tetszett ez az egész kocsikázás, de nagyon álmos lettem és abban a kocsiülésben nem olyan egyszerű az az alvás. Így két-három perc üvöltés után elaludtam miután megtaláltam az ujjamat. Aludtam is a Nagymami lakásáig. Ott ettem egy kicsit, majd elmentünk sétálni az Apuval, míg a Mami elment a fodrászhoz. Mi az a fodrász? Mindegy. Az biztos, hogy a Mamit egy teljesen új hajjal láttam újra. Elsőre nem is ismertem meg. Tudtam, hogy láttam már valahol, csak azt nem tudtam, hogy hol. De a hangját rögtön megismertem. Megint ettem és indultunk is már a Nagypapiékhoz.
A Nagypapiék nagyon örültek nekem. Kaptam külön szobát, ágyat, kádat. Kaptam új játékokat is. Elefántos kendőt, figurát, takarót, karikás játékot és előkét is. És a békás barátomhoz hasonló kis mamuszt is. Hát az első nap nagyon gyorsan telt el. Ahogy a többi is. Mindenki napról napra egyre fáradtabb lett, én meg egyre kipihentebb. Mint kiderült senki nem hitte el, hogy én estétől reggelig alszom. S amikor reggel felébredek akkor sem kiabálok, hanem nézelődöm és beszélgetek a játékaimmal, s várom a Mamit. Szóval mindenki azt várta, hogy majd éjszaka kiabálok, ezért nem aludt éjszaka senki, csak én. :o)
Volt néhány látogatóm is. Csütörtökön jött a Nagymami. Pénteken a Rami, majd a Mami barátnője a Szandra, s a Mami gyerekorvosa, a Brunner. Hát az orvos nagyon szimpatikus volt nekem. Elmeséltem neki mindent, hogy eddig mi történt velem. S mosolyogtam rá és még a kezét is meg fogtam. Azt mondta, hogy nagyon kis érdeklődő vagyok. S hogy nagyon erős vagyok. S óriási nagy talpam van. Összefoglalva szerinte nagyon aranyos vagyok, ő pedig sokkal szimpatikusabb nekem, mint a nyíregyházi orvosom. Szóval megtartom. :o) Szombaton jött a Dédi. Vasárnap pedig hazajöttünk. Az út ugyanolyan volt, mint Budapest felé. Most is végig aludtam majdnem az egész utat.
Sajnos is, meg nem is, nagyon gyorsan eltelt ez az öt nap. Sok minden történt velem, de ez nem is baj, mert lassan már nagy leszek és mindennel meg kell ismerkednem.
Remélem, hogy nemsokára megint mehetek Budapestre!
U.i.: Laláról nem is írtam semmit. Lalából nem sokat láttam. Csak annyit, hogy vörös és egy nagy fekete orra van, amivel szaglászik. De nem ugatott és nem is nyalt meg, amitől az Apu annyira félt.

Tizenötödik élményneszámoló

Hát újabb hét telt el. (igazából kettő, de múlt héten nem tudtam írni. De most mindent bepótolok. :o))

Jól kezdődött a hét. Az Apu hetek óta azt várta, hogy mikor fogok megfordulni. Hát hétfőn ezt megtettem többször is. A hasamról a hátamra fordult. Nagyon tetszik nekem ez a mozgássor. Veszek egy nagy lendületet és már el is indulok. De nagyon fárasztó ez a forgás. Ha elfáradok egy kicsit, akkor megpihenek a járóka végében. Egy gondom szokott csak lenni ezzel a forgással. Néha nem tudom, hogy hol is vagyok. De az Apu már azt szeretné, ha a hátamról a hasamra is fordulnék. De az még nehezebb, mert a kezemet nem mindig tudom magam alól kihúzni. Meg nehezebb a lendületet is venni. De ezt is fogom majd gyakorolni.

Kedden a Mamiék elvittek valami doktor nénihez, aki egy sötét szobában vizsgált és egy képernyőt nézegetett közben. A vizsgálat sokáig tartott. Az elején még tetszett, hogy ennyi nő van körülöttem, de amikor ketten lefogtak és a doktor néni pedig valami hideg tárgyat nyomott az odalamhoz és nem tudtam mozogni azt már nem bírtam, ki szó nélkül. Hangosan kiabáltam és próbáltam mozogni, de nem ment. Azt mondta a doktor néni, hogy nagyon erős vagyok, mert alig tudta mozgatni a lábam, mert nem engedtem neki. Azt csak a Maminak engedem. Vele szoktam esténként tornázni és olyan jókat nevetgélni közben.

A hét többi része a szokásos mederben folyt. Voltunk sokat sétálni, de madarakat most nem mentünk nézni. Inkább a belvárosban gyönyörködtünk a Mamival és készültünk valami hazamenésre. Nem tudom mi lehet az, de a Mami teljes be volt indulva. Azt mondta, hogy biztos nagyon jól fogom magam érezni és ha jó idő lesz, akkor a járókát kirakják nekem a kertbe és akkor ott lehet egész nap. S majd szép színem lesz. S hogy meg fogok ismerkedni egy új családtaggal, akinek négy lába van és nagy vörös bundája. Hát kíváncsi vagyok már rá nagyon. S már alig kell párat aludnom és már utazunk is. Főleg ez az utazás érdekel engem nagyon. Mert a Mami szerint amikor a hasában voltam akkor izegtem-mozogtam a hasában.

Még egy fontos dolog történt velem a héten. Vasárnap utaztam egy kicsit autóval. Az Apu elvitt minket a Sóstóhoz. S itt sétáltunk hármasban. Itt nem voltak madarak, de a parton egy bácsi fogott egy halat. Szegényt az Apu nagyon sajnálta, mert csak tátogott amikor a bácsi kiszedte a vízből. Azt mondta az Apu, hogy a hal a vízben él és idekinn nem tud levegőt venni rendesen. Utána megmutatta az Apu, hogy hol van az Állatkert ahova majd nyár végén fogunk jönni és megnézni az állatokat.

Tizennegyedik élménybeszámoló

Hát újra eltelt egy hét. Olyan gyorsan mennek ezek a napok.
Ahogy ígértem, beszámolok a hétfői napomról. A Mami elhatározta, hogy hétfőn elmegyünk az Apuval hármasba vásárolgatni. Azt tervezte, hogy elmegyünk a gyógyszertárba, C&A-ba, DM-be, Brendonba és a Tescoba. Hát ebből nem sikerült mindenhova eljutnunk, mert nagyon elfáradtam és hazaszerettem volna menni az új járókámba aludni. Így a Tescoba már nem mentünk. De ott már úgy is voltam. S nem tetszett, mert a lámpák nagyon messze vannak a fejem felett és nem olyan szép fényesek, mint az otthoniak.
A Mami szépen felöltöztetett. Farmernadrágot és macis pulóvert vettem fel, meg egy szép kék kabátot. Beültünk a kocsiba és autóztunk valami bevásárlóközpontba. Itt a Mami elküldte az Aput a gyógyszertárba amíg mi bementünk a DM-be. Ez olyan bolt ahol sok mindent lehet, kapni, ami kell egy háztartásba. Aztán mentünk a C&A-ba. Itt ruhát lehet kapni, a törpéktől a felnőttekig. S itt vett nekem a Mami egy sötétkék tavaszi dzsekit. Hát nagyon jól áll nekem. Végülis nekem minden ruha jól áll. :o) Utána átmentünk a Brendonba. Ez egy babaáruház. Nem babákat, hanem a babáknak való dolgokat lehet venni. Mami itt tavaszi sapkát keresett nekem, mert most már talán itt lesz a tavasz és akkor nem adhatja rám a téli sapkákat, mert azok melegek. De itt meg is untam az egész vásárlást, s elkezdtem sírni. Így az Apu ki is jelentette, hogy akkor menjünk haza, mert biztos álmos vagyok, s majd ő elmegy egyedül abba a Tescoba. Hát nagyon elfáradtam az biztos. Mire hazaértünk el is aludtam a kocsiban, majd otthon a járókában is. Így majdhogynem az egész napot alvással és evéssel töltöttem.
A következő napok a szokásos menetrendben folytatódtak. Ha jó idő volt, akkor mentünk sétálni vagy a városba vagy a tóhoz. Ha esett, akkor csak a szobában kaptam a friss levegőt, miközben játszottam vagy aludtam. Én azt is szeretem, mert a járókában mindig találok valami újdonságot.
Csütörtökön pedig a Sárával - a szomszéd kislánnyal - plázába mentünk. Meglátogattuk az új bevásárlóközpontot (Korzó), ami szerdán nyílt. Hát nekem annyira nem tetszik. Nagyon meleg van az épületben és még melegebb van a boltokban. A zene nagyon hangos mindenhol és nem is olyan ami hallgatható. Nem is értem, hogy ezt a bolt dolgozói hogyan viselik megsüketülés nélkül. Egy dolog tetszik csak. Nagyon szép nagy fényes dolgok vannak a plafonon. Egyik fényesebb és szebb, mint a másik. De itt is sajnos nagyon messze vannak tőlem. Pedig olyan jó lenne csak egy kicsit megfogni. Még nem is harapnám meg, ígérem. De ezt a plázázást nem szeretem. Unalmas. Mondta is a Mami, hogy ráütöttem és nem az Apura. S képzeljétek el, megígértem a Maminak, hogy nem árulom el, hogy hol voltunk délután és hogy van benne olyan bolt, ami az Apu kedvence. Mert még a végén azt mondja, hogy nem megyünk haza Budapestre. Mi az a Budapest egyébként? A Mami azt mondta, hogy voltam már ott többször, csak akkor még az ő pocakjában voltam. Hát már nagyon kíváncsi vagyok rá.
Pénteken itt volt megint az orvos és megkaptam az utolsó oltásomat a három részes sorozatból. Mami szerint ezt viseltem az eddigiek közül a legjobban talán azért, mert már tudtam, hogy mi vár rám. S ezután is nagyon jól voltam. Nem lázasodtam be és nem lettem bányadtabb sem.
S vasárnap pedig megismerkedtem a dédnagyszüleimmel. A Mami nagyon várta már őket, mert nagyon régen találkozott velük. Nagyon szimpatikusak. Mind a kettőjük visel üveget a szeme előtt. S ugye azt én nagyon szeretem, mint a plafonon a világító fényeket. S a dédnagymamámmal még beszélgettem is. Neki nem panaszkodtam, hanem elmeséltem, hogy mik vannak a járókában és hogy mi mindent történt velem eddig. S megmutattam neki a legszebb mosolyomat is. Sajnos nem sokáig maradtak, mert mire felébredtem már nem voltak itt. Szeretnék megint találkozni velük, mert akkor folytatnám az élménybeszámolómat és bemutatnám neki az új barátomat, akivel a hét elején barátkoztunk össze.
Elárulok egy titkot. Amikor a Mami nem látja, akkor össze szoktam harapdálni. De nem panaszkodik. Pedig a Mami azt mondta, hogy nem szabad, mert fáj neki. Akkor miért nem szól? Biztos azért mert utána adok neki nyálas puszit és megbocsát nekem. :o)
S az Apu is meg tudta Sára apukájától, hogy hol jártunk és hogy milyen boltok vannak az új üzletközpontban. Remélem ettől még megyünk Budapestre.

Tizenharmadik élménybeszámoló

Hát egy napot késtem az élménybeszámolóm megírásával, mert a tegnapi napom nagyon sűrű és fárasztó volt. De azt majd csak a jövő héten írom meg. Addig mindenki várhatja tűkön ülve, hogy mi történhetett velem hétfőn. :o)
Először is köszönöm szépen a sok köszöntést! Betöltöttem vasárnap a négy hónapot. Hát még a nap is kisütött a kedvemért. :o) S Mamival elmentünk sétálni. Megint elmentünk a tóhoz madarakat nézni, de én megint elaludtam mire odaértünk. Szerintem ott van valami altatópor a levegőben, hogy én ne tudjam megnézni a madarakat.
Az új járóka egyre jobban tetszik nekem, mert az oldalán rengeteg színes figura van, amiket még ráncigálni is lehet és némelyik csörög is. A Mami mondta, hogy egy vár története van rajta. Van ott királyfi, királylány, sárkány, ló, vár és egy macikirály. Nekem a legjobban az ablak mögé bújt sárkány tetszik. Olyan barátságos. S most már nagyon jókat tudok benne aludni is. S rájöttem, hogy hogyan lehet elmászni egy másik sarokba, mint ahova a Mamim letesz engem. Így a Mamit mindig meg tudom lepni, hogy éppen hol talál meg.
Egyre többet beszélek és most már sokszor sikítozom is, mert nagyon tetszik a hangom. S néha még nevetni is sikerül úgy, hogy hang is jön ki a számon, de ez nem mindig megy még. De gyakorolni fogok, hogy állandóan lehessen a hangomat hallani. Így legalább az Apu nyugodt lesz majd, mert tudja, hogy jól vagyok.
A járókában töltöm az egész napomat, csak este megyek az ágyba aludni. Így a Mami a járókába tett be nekem különböző játékokat. Azokkal is próbálok beszélni, de ők nem válaszolnak. Van ott egy pingvin, aminek nagyon jó a mancsát harapdálni, de nem mindig sikerül úgy fogni, így néha az orrát rágcsálom. Az se rossz, de az szőrös és az Apu nem örül, hogy azt eszem. Aztán ott van a Katica Matrica, aminek azért ez a neve, mert ráfeküdtem és így még laposabb lett. Nagyon tetszik ez a név, mert olyan jól csilingel, ahogy kimondja a Mami a nevét. Ő valami sípoló hangot is kiad magából. Ő a játszószőnyegem egy állata, de a Mami levette nekem, mert egy kicsit átszerkesztette a rendszert, hogy elérjem rajta a lelógó dolgokat. Szoktam a játszószőnyegen is lenni. Ott a legjobban a kulcscsomót szeretem, mert jól zörög. Egyre jobban el tudom kapni és akkor cibálom össze-vissza. Mondta is az Apu a Mamimnak, hogy magamra fogom borítani az egész állványt. De azért annyira még nem vagyok erős, de majd leszek. Edzek mindennap. A játékok mellett megtaláltam a kezemet is. Legalábbis a Mami azt mondta, hogy amivel meg fogom a tágyakat az a két kezem. Hát én nem tudom, de nagyon érdekes mert a kis nyúlványokat be tudom hajlítani, meg kinyújtani és ha nyúlok valamifelé - és elérem -, akkor meg tudom tapogatni. De az Apu annak örül, hogy lassan kezdem a lábamat is felfedezni. Az nem tudom mi, de talán majd az is kiderül, hogy az mire jó.
Volt a védőnéni pénteken nálunk. Végre nem aludtam, így jobban meg tudtam nézni. Hát nekem annyira nem szimpatikus. Így nem is mosolyogtam rá. Azt mondta a Mami, hogy megint butaságokat beszélt. Állandóan valami vérvételről beszél. Az Apu mondta, hogy szerinte felesleges, de majd megkérdezi az orvosomat jövő héten, hogy ő erről mit gondol. Most minek jön az orvos? Na mindegy. Ki fog derülni úgyis lassan. A védőnénim most jól megtornáztatott. Megmutatta a Maminak, hogy milyen gyakorlatokat végeztessen velem. Valami üléssel kapcsolatosat, meg a forgással kapcsolatosat, meg valami kúszással kapcsolatosat. Az első kettőt szépen megcsináltam többször is, de a kúszásos nem tetszett. Mondta ezért a védőnő, hogy ezt többször kellene, mert ez nem jó így. Erre mondta a Mami, hogy mióta megszülettem azóta kúszok az ágyban. Mert soha nem tudok egy helyben megmaradni. Állandóan mozgásba vagyok, mint egy sajtkukac. De a védőnéni azzal meg volt elégedve, ahogy a hasamon fekszem és emelem a fejemet és tartom jó sokáig.
Hát körülbelül ennyi történt velem az előző héten.

Tizenkettedik élménybeszámoló

Hát újabb hét telt el. Sok-sok dolog történt velem.
Hát az időjárás nem igazán kedvez nekem. Pedig a Mami már úgy várta a jó időt, hogy sokat lehessen a szabadba sétálni. S akkor együttesen felfedezhetjük az új lakóhelyünket. Mert igaz, hogy a Mami három hónappal hamarabb költözött Nyíregyházára, de a nagy hasával nagyon nem bírt sokat sétálni. Hát én ezt igazából nem értem. Mert most a Maminak nincs is nagy hasa. De azért a Mami visz engem sétálni, ha nem esik az eső vagy ha nincs köd vagy ha nem fúj nagyon a szél. Hát ebből ezen a héten volt mindenből egy kicsi.
Újra voltunk kétszer a tónál, ahol állítólag sok madár lakik, de én még mindig nem tudom mi az a madár, mert még nem láttam őket. De a Mami mesélte, hogy még egy cirkusz is ott vert sátrat. Egy hétig voltak itt. S volt nekik tevéjük, aminek két púpja van. Volt néhány ló is. Ők a szabadban voltak. S mesélte a Mami, hogy a cirkuszban sokféle dolog van, ami engem nagyon fog majd érdekelni. Vannak állatos számok (kutya, elefánt, teve, vadállatok, fóka), artisták, bohócok, akik vicces dolgokat mutatnak és beszélnek. S megígérte a Mami, hogy majd visznek az Apuval cirkuszba engem, csak ahhoz még egy kicsit nőni kell majd nekem. De az Apu azt mondta, hogy előbb az állatkertbe fogunk majd menni, hogy megismerkedhessek az állatokkal közelebbről.
S voltunk még a belvárosban is. Mami megnézte az új üzletházat, ami jövő héten fog megnyílni. Mami szerint nem is olyan csúnya. De ehhez nem tudtam hozzászólni, mivel nem látok ki a mózesből. De megbeszéltük a Mamival, hogy nyártól már a sportkocsiba fog engem majd sétálni vinni és akkor már látni fogok mindent. Már nagyon várom. Csak még a napsugaraival kellene valamit csinálni, mert állandóan a szemembe sütnek. Szerintem direkt csinálják. Mami mondta, hogy keres majd nekem valami nagyon divatos napszemüveget. Az Apu természetesen rögtön kinevette a Mamit, hogy milyen hüleséget talált már megint ki. Pedig nekem tetszik nagyon az ötlet. De ahhoz előbb ki kellene sütnie a napnak.
S képzeljétek el kaptam pénteken egy új járókát. Az előző is nagyon jó volt, de a Maminak nagyon sokat kellett hajolnia, ha szeretett volna kivenni vagy betenni. Ezért úgy határozott, hogy az interneten keres nekem egy másikat, amit több magassági fokozatba lehet állítani. Meg is találta és pénteken hozta el egy zöld ruhás bácsi. A Mami gyorsan összeszerelte és kimosta a rácsvédő részét, mert nagyon büdös volt. S már pénteken este bele is tett engem. Annyira nem tetszik, mert a nem lóg le róla semmi, amit ráncigálni lehetne. Így a Mami beletette nekem játszószőnyegemet, s az arról lelógó dolgokat tudom most cibálni. Pedig mondta a Mami, hogy a rácsvédőkön sok-sok állat van, meg az ablakok mögé is be lehet nézni. De ez engem most nem érdekel. Én a játszószőnyegemet szerettem volna megkapni. Mondta a Mami, hogy majd a következő héttől barátkozom, akkor a rácsvédőn található figurákkal és biztos nagyon fogom élvezni.
Hát még egy dolog történt a héten. A Mami szerint nő a fogam. Az Apu szerint nem. S mivel ő az orvos így a Mami azt mondta, hogy akkor nem nő. Egy biztos, hogy a nyálam csorog és az ínyemen van sok-sok pici fehér pötty, amiből állítólag fog lesz. De mi az a fog és mire való? A Nagypapi szerint akkor már mangalicapörköltet fogok kapni ebédre, amikor megyek hozzájuk. Ez újabb kérdeseket vetett fel bennem, de ezeket most nem szeretném részletezni, mert még azt hiszik, hogy buta vagyok. Pedig a Mami szerint nagyon is sok eszem van.

Tizenegyedik élménybeszámoló

Hát ez a hét is nagyon gyorsan eltelt!
Húsvét hétfővel kezdődött. Apu megint dolgozott így Mamival itthon maradtunk édeskettesben. Mivel a Mami jól bezárta az ajtót és azt mondta, hogy senkit sem fog beengedni így nem jött senki meglocsolni a Mamit. Ő azt mondta, hogy nagyon nem szereti ezt a húsvéti locsolkodást! Nem értem miért. De én az Apuval este megbeszéltem, hogy majd én meglocsolom a Mamit. De mintha megérezte volna, hogy mire készülök, nagyon elővigyázatos volt. A pelenkákat egész nap nagyon gyorsan cserélte alattam. Így nem sikerült a húsvéti meglepetésem neki. Pedig mondtam is az Apunak, hogy nagyon igyekeztem, de a Mamit nem lehet meglepni. Azt mondta az Apu is, hogy ez így van. Nagyon nehéz meglepetést szerezni neki. Mert a Mami az Apu szerint egy boszi. Nem tudom mi az, de biztos valami kedves és aranyos valami lehet.
A hét első felében sajnos nem volt jó idő. Állandóan esett az eső vagy fújt a szél. Szegény Mami többször is felöltöztetett, hogy elvisz sétálni, de mindig elkezdett esni az eső vagy a hó, mire leértünk. Így jöhettünk vissza és vehettük le a ruhát, amit rám adott a Mami. De aztán a hét második felére kisütött a nap. Így mehettünk újra sétálni többször is egy nap. Dél után el szoktunk menni a belvárosba vagy Örökösföldre vagy a Bujtosi tóhoz. Azt mondta a Mami, hogy a tónál nagyon szép madarak élnek. Kacsák, sirályok. Mami azt mesélte, hogy ők repülnek. Mi az a repülés? S egyáltalán mi az a madár? Talán majd egyszer én is meg fogom látni. De ahhoz az kellene, hogy ne aludjak el séta közben. Én próbálom nyitvatartani a szemem, de vagy a Nap süt bele és akkor becsukom és úgy maradok vagy egyszerűen becsukódik a szemem és sehogysem tudom kinyitni. Meg valahogy a babakocsiból nem is látok ki oldalra csak felfelé. Arra pedig még nem láttam semmi érdekeset. Érdekesebb dolgok történhetnek mellettem, de azt nem látom, csak a babakocsim oldalát. Azt meg már elég régóta nézem és nem történik semmi változás.
Az Apu ezen a héten is nagyon sokat dolgozott. Alig volt itthon. Amikor a kórházban alszik akkor a Mamival meg szoktuk látogatni benn és viszünk neki vacsit, nehogy éhes maradjon. Ennek nagyon szokott örülni és beszélgetünk ilyenkor ha van egy kis ideje. Ha nincs akkor pedig elkísér bennünket egy ideig és utána megy vissza a betegekhez, hogy meggyógyítsa őket.
Az Apu azt szeretné, ha orvos lennék, mint ő. De én nem tudom az micsoda. Így én inkább valami olyan foglalkozást fogok választani, ahol feküdni lehet, színes dolgok vesznek körül, amiket el kellene érni, ahol beszélgetnek velem és mosolyognak rám.
Ahogy látjátok tényleg sok minden történik velem. S nagyon gyorsan telnek a napok.

Tizedik élménybeszámoló

Először is mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok és nagyon sok locsolót! :o)
Ez a hetem is nagyon gyorsan eltelt.
Hétfőn megkaptam a második oltást a sorozatból és már csak egy van hátra. Hurrá! Egy kicsit nyűgös voltam utána, de szerencsére más bajom nem volt. A doktor bácsi lemérte, hogy milyen hosszú vagyok. A három hónap alatt 14 cm-t nőttem, azaz 65 cm a "magasságom".
Szerdán itt voltak az Apu szülei és hoztak nekem két szép ruhát és egy nagyon színes nyuszit, ami zenél, ha megnyomjuk a bal lábát. A ruhákat még nem tudtam felvenni, mert a Mami kimosta, de már nagyon várom, hogy felvehessem.
Rájöttem, hogy én nagyon szeretem, ha fényképeznek. Olyankor amikor meglátom a fényképezőgépet vagy azokat a telefonokat, amivel fényképet lehet készíteni, rögtön mosolygok, ami a felnőtteknek nagyon tetszik. Mami is mondta, hogy jobban szereti, amikor mosolygok, mint amikor sírok vagy panaszkodok. Mert szoktam panaszkodni is. Nem gyakran, de naponta egy-két percet. Ilyenkor a Mami szerint arra panaszkodom, hogy felébreszt reggelente, amikor én még aludni szeretnék. Vagy arra, hogy a Mami állandóan - három óránként - új pelenkát ad rám. Vagy arra, hogy nem engedi, hogy evés közben össze-visszaforogjak és nézelődjek.
Pénteken meg a Mami Mamija, az én Nagymami jött és itt volt szombatig. Képzeljétek még mindig nagyon színes a haja. S nagyon sokat mosolygott rám és beszélt nekem. Szeretem, amikor beszélnek hozzám, mert arra tudok válaszolni. De van, hogy anélkül beszélek, hogy kérdeznének. Mert olyan jó hallani a hangomat. :o)
Vasárnap pedig végre voltam a szomszédban és megnéztem Sárát, aki 5 héttel idősebb nálam. Szeretem volna meglocsolni - mert húsvét van -, de se ő, se az Anyukája nem szereti a locsolkodást. Sárán nagyon szép rózsaszín ruhácska volt és ő is sokat mosolygott. Én is megadtam a módját, hogy vendégségbe mentem Sárához. Felvettem a szép narancssárga pulóveremet és a zöldes kordbársony nadrágomat, amit a Nagypapiék hoztak nekem Spanyolországból. S még harisnyát is vettem.
Mami szokta mondani, hogy nagyon örül annak, hogy élvezem az öltözködést, mert nagyon félt attól, amikor még a hasában voltam, hogy hogyan fog majd öltöztetni, vetkőztetni, ha sírni és rugdosodni fogok. De szerencsére én nagyon szeretem az öltözködést.
A héten felfedeztem, hogy mind a két kezemen öt-öt ujj van. Nagyon sokat nézem, ahogy mozognak. S próbálok megfogni velük tárgyakat, de nem mindig sikerül. De a hajamat már meg tudom fogni és olyankor tépem, meg csavargatom. A Mamiék nem örülnek neki.
A Mami azt találta ki, hogy mivel etetés alatt állandóan mozgok és nézek köreb és nem akarok enni, hogy letakar bennünket egy pelenkával. Ilyenkor a Mami beszél hozzám és nézünk egymás szemébe. S ilyenkor én is csak az evéssel vagyok elfoglalva. de sokat gondolkozom közben azon, hogy hogyan lehetne ezt a pelenkát levenni a fejemről. Lassan úgyis rá fogok jönni és akkor szegény Mami megint találhat ki majd valamit, hogyan terelje el a figyelmemet etetés alatt a környezetről.
Jövőre vigyázzon mindenki, mert nagy leszek és megyek locsolkodni! :o)

Kilencedik élménybeszámoló

Hát ez a hét is gyorsan eltelt. Főleg, hogy több, mint egy hete nem írtam. :o)
Próbálok időrendbe haladni az eseményekkel, de lehet, hogy össze-vissza fogok csapongani, ahogy eszembe jutnak a dolgok.
Látogatók:
Múlt hétvégén voltak Nálunk a Mami ismerősei. Egy kedves fiú és egy kedves lány. A lány nagyon tetszett nekem. Sokat beszélgettem vele. Simogatta a talpamat én meg cserébe mosolyogtam rá nagyon kedvesen. Hoztak nekem egy aranyos kutyát, ami nagyon nagy. Így még nem tudom meg fogni, csak nézegetni büfizés közben.
Csütörtökön voltak megint a Nagypapiék. Ő rájuk is nagyon sokat mosolyogtam és még beszéltem is nekik. De utána egy kicsit elfáradtam, így nem tudtam tovább élvezni a társaságukat, mert letettek aludni az ágyamba. De amikor felébredtem még itt voltak, így elmeséltem nekik, hogy mit álmodtam. S még rengeteg kép is készült rólunk.
Pénteken jött az Apu régi ismerőse a családjával. Egy nagyon aranyos kislányuk van, Hanna. Ő is beszél, de úgy, hogy a felnőttek is értik. S ő már megy, majdhogynem fut. Neki is van olyan játéka, mint nekem a hordozón. S nagyon tetszett neki a kutyám, így amíg itt voltak, addig odaadtam neki egy kicsit, hogy játszon vele, mert én még nem tudok, mert túl nagy nekem.
Vasárnap pedig itt volt a Rami és névrokonom David. Hoztak nekem egy nagyon vagány macis farmert és egy macis pólót. Remélem hamarosan a Mami feladja rám. Nagyon aranyosan mosolyogtak rám és én is mosolyogtam rájuk. Néha beszéltem is, de nem sokat, mert a délelőtt nagyon elfáradtam, amikor a Mamiékkal voltunk a bababörzén. ez egy olyan dolog, ahol az Anyukák cserére ajánlják fel a babájukat. :o) Na jó, csak vicceltem. Szóval itt sok-sok mindent lehet venni sokkal olcsóbban. Miután elmentek a Ramiék, a Mamiéknak elmeséltem mindent, hogy mi történt velem az elmúlt három órában. Utána pedig elaludtam és nem is akartam felkelni.
Ahogy látjátok nagyon változatos volt a hét. A Mamival sokat voltunk sétálni, mert végre jobb az idő. Volt olyan, hogy délelőtt és délután is mentünk sétálni. Az a baj, hogy az Apu csak hétfőn tudott velünk jönni, mert a többi napon dolgozott valami kórházba, ahova nagyon sok beteg jön állandóan. Én biztos nem leszek orvos. Pedig az Apu azt szeretné.
Egyre többet vagyok ébren, de a Mami nagy örömére elfoglalom magam a kiságyban. Egyre többet próbálom megfogni a körülöttem lévő dolgokat, de nem mindig megy. De azt mondta a Mami, hogy lassan már rögtön megfogok majd mindent. Addig pedig próbálkozni kell. S most már egyre többet is beszélek a Mamiékkal. S egyre kevesebbet ásítok bele a mondanivalómba. Az esti tornák is egyre jobban tetszenek. A lábfejem is kezd egyre szebben állni és a fejemet is egyre többször tudom már tartani.
Holnap jön megint a doktor bácsi. Megint valami oltást ad majd be. S leméri a hosszamat is. A Mamiék erre kíváncsiak a legjobban. De ez az eredmény majd csak jövő héten fogom tudatni Veletek. Addig titkolom. :o)

Nyolcadik élménybeszámoló

A héten betöltöttem a 12. hetemet. Így végiggondolva nagyon gyorsan eltelt ez a 12 hét. Volt benne sok újdonság. (főleg az volt benne)
A héten újra megleptem Mamiékat néhány dologgal. Képzeljétek el az arcukat, amikor letesznek a hasamra, hogy elaludjak. S amikor legközelebb bejönnek azt látják, hogy a hátamon fekszem. Először azt hitték, hogy rosszul emlékeznek és a hátamra tettek le. De lassan rájöttek, hogy én fordulok meg. Csak azt nem tudták, hogy hogyan teszem ezt. De a héten lebuktam. Így Mami látta, hogy addig nyomom fel magamat a lábammal, amíg a nagy lendülettöl meg nem fordulok. Ilyenkor egy kicsit meg is lepödök, hogy most mi történt. Már dolgozom a visszaforduláson is, de az még nem jött össze, mert kicsi az ágy hozzá. De kihallgattam a Mamit, ahogy a Nagymamival beszéltek valami járókáról. S szerintük majd abban már menni fog a visszafordulás is. Nem tudom mi lehet az a járóka, de már nagyon kíváncsi vagyok rá.
Itt volt a Nagymami újra a hétvégén. Nagyon örültem neki, mert olyan kedves a mosolya és feltünő színű a haja. Hozott nekem ajándékot a névnapomra. Kaptam egy vanilia illatú zsiráfot, ami sípol, egy csörgőt, amiben van egy labda formájú valami, ami nagyon tetszik nekem és egy nagyon szép, színű cicás kendőt, aminek a feje zörög. A csörgőt már megkaptam, de még nem tudom megfogni. De azért mindennap gyakorlok, hogy menjen. Az Apu elmondta nekem, hogy ez egy nagyon nehéz feladat egy ilyen kisembernek, mint amilyen én vagyok. De ha sokat gyakorolok, akkor lassan már menni fog. Hát én mindent megteszek ezért.
Szerdán itt voltak az Apu szülei és az Apu nagymamája. Ők is hoztak nekem ajándékot. A nagyszüleimtől kaptam egy kukacot, aminek minden része más hangot ad ki magából. A feje például zenél és többi részét pedig nyomkodni kell és akkor adja ki a különböző hangot. Ezt a babakocsira lehet feltenni. A dédnagymamámtól pedig egy ugyanilyen kukacot kaptam csak az kisebb és egy levelet fog a tappancsai között, amit rágcsálni lehet majd, ha nő a fogam. De még nem nő, de a nyálam azért folyik állandóan. Igaz mostanában inkább kiköpködöm, ami nagyon tetszik az Apunak. A Mami pedig azt mondja, hogy ilyet nem szabad csinálni egy jó kisfiúnak. Mert a Mami szerint én jó kisfiú vagyok. Hát ezért úgy határoztam, hogy csak néha-néha fogom kiköpködni, hogy a Mami és az Apu is örüljön.

Hetedik élménybeszámoló

Kedves Olvasóim!
Ez a hét a szokásos gyorsassággal telt el. Sok-sok élménnyel és újdonsággal.
A száraz tények. Azt Mamiék nem tudják, hogy milyen hosszú vagyok, mert képtelenség megmérni, mert állandóan megy a kezem vagy a lábam. Azt viszont tudják, hogy a mérleg - ami a Mami szerint nem jó - újabb 15 dkg hízást mutatott. Így most 5210 gramm súlyú vagyok.
Vasárnap volt nálam vendégségben az Apu és a Mama volt kollégája, akik hozták magukkal a kislányukat, Annát. Nagyon aranyos kislány. Ő már megy, de szeret a földön négykézláb is közlekedni. Amíg ültem a Maxi-Cosimban, addig simogatta a hajamat és beszélt nekem egy kicsit. Én cserébe pedig mosolyogtam rá. Hoztak nekem ajándékba egy könyvet, amiben állatok vannak. Meg is néztük Mamival egyik délután. Nekem a legjobban az oroszlán tetszett, mert nagyon szép és finom, puha sörénye van. De a rózsaszín elefánt is nagyon csinos. Azt mondták a vendégek, hogy milyen jó a Mamiéknak, mert nem sírok. S nagyon szeretnék hallani, ahogy sírok. Hát így el is kezdtem sírni, mert már fáradt voltam és szerettem volna aludni menni. Mami ki is vett a Maxi-Cosiból és betett az ágyamba a macimhoz, s két perc múlva már aludtam is. Nagyon sajnálom, hogy a vendégeimtől nem tudtam elbúcsúzni, mert olyan hamar hazamentek, hogy én még aludtam.
Kedden is voltak nálam vendégek, de akkor két kislány jött, Eszter és Sára. Ők már nagyobbak. Mivel később jöttek - mint ahogy mondták -, így evés után én el is aludtam, mert már nem tudtam nyitva tartani a szemeimet. De egy kis alvás után felébredtem a hangjukra. Nagyon kíváncsiak voltak rám, így bejöttek megnézni engem. Mosolyogtam rájuk is egy kicsit, mert ők is olyan kis mosolygósak, mint én.
Mami szerint egyre többet mozgok. Állandóan megy a kezem és a lábam. Így a pelenkázás, az öltözés, az evés egy kicsit nehezebben megy. Mondta is a Mami, hogy hozzám egy olyan bébisintért kell majd keresni, akinek minimum hat keze van. Van Indiában egy ilyen istennő, de nem emlékszem már a nevére, pedig a Mami szokta mondani, hogy neki is kellene pár plusz kéz.
Egyre többet vagyok ébren, de ilyenkor a barátaimmal beszélgetek az ágyamban vagy a falon található saját mozimat nézegetem. Van rajta egy nagyon színes ember és három állat. Az Apu nagyon örül neki, hogy szeretem az állatokat. Mondta, hogy nyáron, ha jó idő lesz megyünk az állatkertbe és megmutatja nekem az összes állatot. Már nagyon kiváncsi vagyok rájuk. De a nyár még messze van. Még három hónap, ami azért nagyon sok. De lehet, hogy nem sok. Én még nem tudom, hogy az mennyi idő, mert még csak 2,5 hónapos vagyok. De a Mamim azt mondta, hogy nagyon gyorsan telnek a napok velem, mert mindennap csinálok valami újat.

Hatodik élménybeszámoló

Hát ez a hét is gyorsan eltelt. Az eleje az oltásokról szólt, a vége pedig egy másik nagyon komoly dologról, de ezt majd csak később fogom elárulni. Kezdem szép sorban a hét eseményeit.
Pénteken itt volt nálunk megint a védőnő. Aki nagyon örült, hogy szépen fejlődöm, hogy nem hullik a hajam és még a bőröm is nagyon szép. Mami egy kicsit félt a BCG oltásom látványa miatt, ezért megmutatta a védőnőnek, hogy hogyan néz ki. De ő azt mondta, hogy ezzel nincsen semmi baj, de azért jó lenne, ha a Mami megmutatná az orvosnak is. Hát mondta is a Mami, hogy ennek aztán sok értelme volt. Nincs semmi baj az oltással, de azért sürgősen lássa az orvos. Aztán vasárnap este nagyon megijesztettem a Mamit, pedig nem akartam. Szépen megfürödtünk, amit már nagyon élvezek, mert kezdek rájönni, hogy hogyan lehet jó nagyokat pancsikolni, hogy minden vizes legyen. Most már a kezemet és a lábamat is használom. Na de már megint eltértem a lényegtől. :o) Szóval Mami kivett a kádból és bebugyolált abba a nagyon kis puha fürdőlepedőbe, amit annyira szeretek. De ekkor úgy elkezdtem üvölteni, hogy a Mami megijedt, mert nem értette, hogy mi történhetett, mert nagyon szeretem amikor bebugyolál és megtörölget és beszél hozzám. De aztán meglátta az oltásom helyét, amit nagyon csúnyán kifakadt és nekem nagyon fájt. Szegény nagyon sajnált és tanácstalan lett, hogy mi történhetett és ilyenkor mit kell tenni. A Nagymami azt tanácsolta, hogy alkoholos vattapamaccsal próbálja meg lefertőtleníteni. De képzelhetitek mennyire sírtam, mert az nagyon csípett engem. De a Mami magához ölelt és megvigasztalt. Szépen felöltöztetett és adott nekem finom vacsit és utána el is aludtam. Az Apu, amikor mesélte a Mami, hogy mi történt rögtön ideges lett, hogy ez mitől lehet. De végül megnyugodott, mert mondta neki a Mami, hogy holnap jön a doktor bácsi az első oltással a sorozatból és majd őt megkérdezik, hogy ez jó vagy nem jó.
Hát másnap jött is a doktor bácsi. Ő azt mondta, hogy ez a legjobb, ami történhetett, mert így legalább megúszom majd egy másik oltást, amit több év múlva adnának. De azért a mostani oltást megkaptam. Nem fájt, mert jól adta be a doktor bácsi, csak a végén sírtam egy kicsit, hogy nehogy azt gondolják a felnőttek, hogy nem fáj. Mami egy kicsit vigasztalt és azt nagyon szeretem. S képzeljétek el, nem is lázasodtam be és az oltás helye sem látszódott már estére. Mondtam a doktor bácsinak, hogy egy hónap múlva jöhet a következő oltás.
Képzeljétek el, az Apu egy egész hétre itthon maradt, hogy velem legyen. Mert azt mondta, hogy annyit dolgozik, hogy fél, hogy nem fogom megismerni. Pedig ez nem így van, mert nagyon is emlékszem a hangjára. Mert amikor még a Mami hasában voltam, akkor nagyon sokat énekelt nekem. Most is énekel és átkölti az énekeket , hogy az én nevem is benne legyen.
A másik nagyon fontos dolog, ami történt velem a héten, az az, hogy elkezdtem beszélni. Igaz, hogy a Mamiék nem értik, de nagyon tetszik nekik, ahogy a pelenkázón a Nyuszi barátommal és az ágyban pedig a Maci barátommal megbeszélem a napi eseményeket. S nekem is nagyon tetszik, hogy milyen hangok jönnek ki a számon. Az az egy baj van csak, hogy nem válaszolnak a barátaim. S ezt nem igazán értem. Lehet, hogy nem értik ők sem, hogy mit beszélek nekik. Mi lesz így velem? Ki fog velem majd beszélgetni. Mert Mami is, meg az Apu is beszél nekem, de amikor én válaszolok azt ők nem értik.

Ötödik élménybeszámoló

Hát ez a hét sem telt el unalmasan!
Apu végre meggyógyult így neki is meg tudtam mutatni a széles mosolyomat. Aminek nagyon örült. Azóta is azt szeretné látni, hogy mosolygok állandóan. De ez nem mindig megy.
Szombaton itt voltak a Nagypapiék! Hoztak nekem rengeteg szép ruhát. Mami mondta, hogy őszig el vagyok látva mindennel. Még cipőket is kaptam, amik még jók a lábamra. Pedig nagyon féltek a Nagypapiék, hogy mire lejönnek hozzám addigra kinövöm, mert annyira gyorsan növök, mint a gomba. Olyan jó lenne, ha már szép idő lenne, mert akkor mutogathatnám mindenkinek, hogy milyen csinos vagyok az új ruháimba. A Nagypapiéknak annyira tetszettem, hogy azt mondták, hogy hazavisznek magukhoz, hogy rájuk is mosolyogjak folyamatosan. Még a fürdetést is megvárták, hogy megnézhessenek, hogyan fürdök egy kis segítséggel. Amíg itt voltak, addig nem is aludtam. Érdekesebb volt a társaságuk, mint az alvás. Megmutattam Nekik a mosolyomat, a széles vigyorgásomat, a sajtkukacságot, s még azt is, hogy milyen hangosan tudok büfizni. De ezt még elnézik nekem, mert kicsi vagyok és ez természetes ebben a korban.
S képzeljétek, Mami legnagyobb örömére éjszaka már nem kelek fel enni. Hagyom aludni, hogy ki tudja pihenni magát. Így csak reggel 5-7 óra között ébredek fel először, s akkor is csendbe vagyok, hogy a szomszédok nehogy panaszt tegyenek a korai ébresztő miatt.
A héten három érdekes dolgot vettem észre. Az egyik, hogy minden szobában a plafonon van valami fényes tárgy, amit a Mamiék egy gomb megnyomásával tudnak kezelni. Ha egyszer megnyomják a gombot, akkor nagyon világos lesz a szobában. Ha még egyszer, akkor sötétebb. Úgyis izgalmas a látvány, ha sötét van, de akkor tetszik a legjobban - még a szám is tátva marad -, ha világos lesz a szobában. A másik pedig, hogy a szobámban a szekrény tetején van egy óriási nagy állat. Egy egér. A Mami munkatársaitól kaptam, de azt mondta az Apu, hogy amíg nem leszek egy kicsit nagyobb, addig nem lehet az ágyamban. Mert az egér feje kb. akkora, mint amekkora én vagyok. Addig csak nézni szabad. De amilyen tempóba növök, lassan meg is fogom kapni. Lehet, hogy csak megsimogathatom először, de később biztos meg is harapdálhatom. A harmadik dolog, hogy a Mami felszerelt nekem az ágyam mellé egy nagyon szép képet. Azt mondta, hogy ez egy híres magyar író meséjéről készült. S el is mondta nekem, hogy mit ábrázol és a mesét is elmondta. De arra nem tudtam figyelni, mert annyira lekötött a sok szép forma és szín. Így meg fogom kérni a Mamit, hogy mesélje el nekem még egyszer, hátha akkor majd rá is tudok figyelni egy kicsit. S az is feletűnt az utóbbi napokban, hogy az ágyam körül és a függönyön nagyon sok aranyos állat van. Van maci fiú, maci lány, nyuszi, kutya. Én a maci lánnyal szoktam beszélgetni. Csak az a baj, hogy nagyon szótlan, csak mosolyog folyamatosan. De nem baj, így legalább nem vágunk egymás szavába.
A pelenkázást most már sírás nélkül kibírom. De csak azért, mert ott van a foltos nyuszi barátom és addig, míg a Mami próbál bepelenkázni, addig megbeszéljük a napi eseményeket. Szoktam sajnálni a Mamit ilyenkor, mert szegénynek nem egyszerű ez a pelenkázás. Valahogy a pelenka mindig kicsúszik alólam. Én nem értem hogyan. Pedig én nyugton vagyok mindig ilyenkor. Nem jár se a kezem, se a lábam. De, hogy ne legyen szomorú a Mami, rámosolygok és akkor már is gyorsabban megy a dolog.
A héten megint 15 dkg-ot híztam, így már kereken 5 kg-os vagyok. Egyre többet beszélek és nézelődök. Az Apu nagy örömére már a kezemet nem ökölben tartom általában, hanem kinyújtom az ujjaimat. Próbálok tárgyak után nyúlni, de a megfogásuk nem minden esetben megy. Ilyenkor szomorú vagyok, s próbálkozom még egy kicsit.
Azt majdnem el is felejtettem, hogy szerdán betöltöttem a két hónapot.

Negyedik élménybeszámoló

Hát ez a hét is gyorsan eltelt. Voltak benne izgalmas és nyugodt percek is.
Izgalom kezdődött. Múlt hét pénteken jött volna a Nagymamim Budapestről vonattal, de csütörtök este a tévében, az a csúnya bácsi bejelentette, hogy holnaptól sztrájkolni fognak a vasutasok. Így szegény Nagymami azt, mondta, hogy nagyon szeretne látni Bennünket - főleg Engem :o) -, de nem biztos, hogy vasárnap haza tud majd menni, hogy a Nagypapiék kutyájára felügyeljen, így nem jön le. De nem kell őt félteni. Egy meglepetéssel rukkolt elő. Beült az édes, kis lila autójába és 2 óra alatt levezetett hozzánk. Így még is eljött Hozzánk. Segített a Maminak a sok ruha és pelenka kivasalásában, a főzésben, a fürdetésemben és beszélgetett vele. Szombaton pedig megmutattuk Mamival neki a belvárost. Nem az egészet, mert valahogy továbbra sem szeretem ezt a babakocsis, beöltözős sétálást. Így nem lehet aludni. Pedig olyan jó lenne, mondja a Mami, mert friss levegőn vagyok és úgy jobban esne a sétálással egybekötött alvás. Na majd ha nem lesz ilyen hideg és nem kell az overállban lennem, majd akkor, mondtam a Maminak.
A másik izgalom pedig az volt, hogy Apu beteg lett. Valamelyik betegtől elkapta az influenzát. Így Mami a hálószobába száműzte, nehogy elkapjuk tőle. Hát talán most már jobban van, s mi sem kaptuk el a betegséget Tőle.
Képzeljétek el, hogy rájöttem, hogy szeretek fürdeni. Apu betegsége miatt a Mami fürdetett engem a héten. S mivel ő nem tud tartani engem - mert állandóan sajtkukacot játszom - , így elengedett engem. Nem kell megijedni, nem süllyedek el a vízben. Van a kádban egy maci alakú állvány, amire rá tudok feküdni. Szóval így sokkal élvezetesebb a fürdés, mert tudok pancsolni. Rúgkapálok szokásomhoz híven a vízben, s így minden vízes lesz, még a Mami is. Meg a Mami rájött arra, hogy a kádat közelebb kellene húzni a pelenkázóhoz, mert akkor nem lesz az egész szoba nedves, s én se fázom meg, amíg eljutok a fürdőlepedőig.
S Mami nagy örömére már a pelenkázást is nevetve türöm. Ehhez a Nyuszi barátom és az angyal "lámpám" ad segítséget. A Nyuszival megbeszélem, hogy mit álmodtam, a lámpának meg olyan szép kék fénye van. Csak az a baj, hogy Mami napközben kikapcsolja.
S legvégül, amire senki nem kíváncsi, de az Apunak lényeges. Ezen a héten is híztam egy kicsit. Nem olyan sokat, mint eddig, de most már nagyon közel van az 5 kg. Márcsak 15 dkg választ el tőle. Szóval 4850 grammos vagyok. A hosszúságomat nem mérte a Mami már régóta. De majd szólok neki, hogy fürdés előtt ejtsük meg azt is.

Harmadik élménybeszámoló

Ezen a héten is sok minden történt velem.
Megnéztem közelebbről a babakocsimat. Nagyon tetszik a színe. Olyan szép narancssárga. Ezért eddig nem is aludtam a babakocsiban. Inkább nézegettem egyik, majd a másik oldalát. Rá kellett jönnöm, hogy egyik szebb, mint a másik. Hétfőn hármasban mentünk sétálni egy kis időre itt a környéken. Apa félt, hogy megfázom, mert fújt a hideg szél. De nem fáztam meg. Kedden Anyuval voltunk kettesben. Vele a másik irányba mentünk és megleptük Aput az ügyeletben. Nagyon örült nekünk. De sietnie kellett vissza a betegekhez. Szerdán megint hármasban voltunk sétálni. Aput elkísértük a postára majd még egy kicsit sétáltunk, mert Apu azt hitte, hogy el fogok aludni, mert becsuktam a szemem. De becsaptam és nem aludtam el. Az az igazság, hogy a babakocsi színe is nagyon érdekel még, meg én nem tudok a hátamon aludni. S ebben a bundazsákban még mozogni sem lehet annyit, mint amennyit én szeretnék. Így nem szeretem a hideget. Anyu azt mondta, hogy reméli, hogy egyre jobb lesz az idő, mert akkor nem kell rám adni a bundazsákot és feküdhetek a hasamon és izeghet, mint a sajtkukac. Csütörtökön sajnos nem voltunk sétálni, mert reggelre annyi hó esett, hogy Anyu nem hitt a szemének. Még Aput is felébresztette, hogy jól lát-e. Apu megnyugtatta, hogy jól lát és aludt tovább.
A súlyom megint változott. Kereken 4700 grammos voltam tegnap a fürdés előtt. Most már 62-es ruhákat hordok. De széltében ezek is lebegnek rajtam. Nem tudom mikor lesz már egy olyan ruhám, ami széltében is és hosszában is jó lesz rám. De talán jobb is, hogy hosszában jó rám, mint hogy kitöltsem az egészet. Így legalább tudok sajtkukacot játszani. Anyu az utóbbi napokban kiszúrt velem nagyon. Megint a hálózsákot adta rám alváshoz, de ebben nem tudok éjszaka úgy közlekedni, mint ahogy szoktam. Ezért inkább a barátaimat húzom közelebb magamhoz.
Fürdeni már egy kicsivel jobban szeretek. Kevesebbet sírok és tegnap még Apura is mosolyogtam, hogy megnyugodjon, hogy jól vagyok, s nem meleg vagy hideg a víz, hanem pont jó.
Pelenkázás is egyre jobban megy. Én ritkábban sírok, így hamarabb végez velem az Anyu.
Egyre többet mosolygok és huncutkodom. Utánzom Anyut vagy ő utánoz engem és ezzel olyan jól elvagyunk, hogy csak na.
Ma kaptam Anyutól egy új sapkát, mert a régi már akkor szűk volt, amikor megkaptam. S adott egy újabb játékot is. Egy színes kockát, ami zörög, ha Anyu rázza. Én még nem tudom rázni, mert kicsi a kezem hozzá. De valamit majd kitalálok, hogy nekem is zörögjön.

Második élménybeszámoló

Kedves Látogató!
Először szeretném megköszönni Mindenkinek a sok-sok pozitív visszajelzést!
Hát az elmúlt egy hétben néhány dolog történt Velem.
Egyre kevesebbet alszom napközben. De próbálom elfoglalni magamat, hogy Anyu tudja a dolgát végezni. De azért néha jelzem neki, hogy itt vagyok, nehogy elfelejtse :o).
A Nyuszi mellé kaptam egy másik barátot, egy macit. Nagyon szép színes. Őt Apu nyerte Nekem, amikor még Anyu hasában voltam. Mesélte, hogy nagyon sok és érdekes feladatot kellett ezért csinálnia. De azt mondta, hogy megérte. A macival még nem ismerkedtem meg közelebbről, de azért szemmel tartom, nehogy elmenjen valahová.
A pelenkázást már néha jobban viselem, aminek Anyuék nagyon örülnek. Mert azt mondják, hogy így azért könnyebb, hogy nem hátráltatom őket. S rájöttem, hogy így hamarabb is kapok enni, s hát ez a legfontosabb. Mert enni azért nagyon szeretek, mint Apu.
Tegnap utaztam megint. Nagyon jó volt. Olyan jót aludtam. Elringatott a kocsi és a 4-es út "sima" talaja. Szóval tegnap Debrecenben voltam a 6 hetes kontrollon. A váróban még volt másik két kisfiú is. Ők nagyon sírtak és felébresztettek. Így gondoltam, hogy akkor én is megmutattom, hogy Nekem is van hangom. Így kánonban sírtunk hárman. De én gyorsan befejeztem, mert Anyu felvett és sétált velem egy kicsit. Szerencsére gyorsan behívtak Bennünket, mert Apu is orvos és így soron kívül be lehetett menni. Megint találkoztam azzal a kedves doktor bácsival, aki az első nap vizsgálgatott a kórházban. Meghallgatta a szívemet, megnyomkodta a hasamat. Utána megmutatta Anyuéknak, hogy fürdetés előtt majd milyen tornamutatványokat kell majd csinálni Velem. Anyuék segítségével majd kell felülnöm, hasra fektetve kúsznom (hát ezt állandóan művelem, ezt márt nem kell gyakorolni), aztán a pelenkázón lépkednem kell és legvégül súlyzózniuk kell Anyuéknak Velem. Hát ez annyira nem tetszett, de azért nem sírtam. Utána megmértek. 4460 gramm súyú, 57 cm hosszú vagyok. A fejem 39 cm-es, a mellkasom pedig 38 cm-es. Hát jó sokat nőttem. De azt mondta a doktor bácsi, hogy ez az én feladatom.
Utána Anyu ment vizsgálatra. Akkor már nagyon sírtam, mert sokat kellett várni rá és én már szerettem volna hazamenni. De jött két néni és azt mondták, hogy nagyon szép vagyok. Egyikük szerint tiszta Apu vagyok, a másik szerint pedig tiszta Anyu. Hát jól össze tudják zavarni a baba fejét. Utána Anyu is gyorsan megjött és el is indultunk haza. Az úton megint jött aludtam. Csak egyszer sírtam, mert nagyon zavart a csuklás. Na hát ebben biztos, hogy Anyura ütöttem.
S képzeljétek este még a babakocsim is megérkezett. Én még nem láttam, de Anyuék már összeszerelték. Mondta is az Apu, hogy remélem fiam, hogy az én eszemet örökölted, de Anyu logikai érzékét.
Az este a szokásos menetben folyt. Anyu beolajozott és a szokásos csütörtök esti mérést is megejtettük. Itthon már 4490 gramm voltam, így ezen a héten 250 grammot híztam. De továbbra sem látszik rajtam, mert a hasam nem nő. Kötelező figyelni erre, mert szeretném a nagybácsit követni a pályán. A doktor bácsi is azt mondta, hogy focista leszek, mert a vizsgáló asztalon lévő játékok közül csak a piros labda tetszett Nekem a legjobban. A mérés utána Apu megfürdetett és felöltöztetett. S utána jött az este csúcspontja, megvacsoráztam, majd lefeküdtem aludni.

Első élménybeszámoló

Kedves Látogató!
2007. december 13-án 8.55 perckor, 51 cm hosszúsággal és 3670 gramm súllyal, hosszú, szőkés-barna hajjal és sötét kék szemmel születtem meg Debrecenben. Az első perctől kezdve, mint egy sajtkukac izegtem-mozogtam. Egy hétig a kórházban kellett maradni. Ezalatt napról-napra csak fogytam. Pedig sokat ettem. De az Apu szerint a hideg szoba és sok trauma miatt az energiámat nem a hízásra fordítottam. Így az egy hét alatt 340 grammot fogytam. Így a szüleim úgy döntöttek, hogy haza is visznek, mert féltek, hogy a végén még teljesen elfogyok.
Hogy kire hasonlítok? Hát ez egy nagyon érdekes kérdés. Valaki azt mondja, hogy tiszta Apu. Más, hogy tiszta Anyu. Anyu szerint mind a kettőjükre egy kicsit.
2007. december 20-án mentünk haza és akkor 3330 gramm súlyú voltam.
A pelenkázást nem szeretem, de öltözni nagyon szeretek.
Az azóta eltelt négy hétben sok minden történt velem.
Először is hízok és növök folyamatosan. Az első héten 200 grammot, a másodikon 280 grammot, a harmadikon 220 grammot és a negyediken 210 grammot híztam. Így most már 4240 gramm vagyok. S már 56 centi hosszúnak mértek Anyuék. Így a ruhákba hosszába pont beleférek, de széltében még ladikázom. Azaz hasat nem növesztek, már most vigyázok a vonalaimra. A védőnő szerint hosszú kisfiú leszek, mint az Apu.
Másodszor a hajam elkezdett szökülni és még nem hullott ki. A szemöldököm viszont még nagyon szőke, de a szempillám kezd barnulni. A szemem pedig egyre kékebb és egyre nagyobb.
Harmadszor a kedzeti állandó evés-alvás ritmust felváltottam a kevesebb alvásra és több nézelődésre. De az evés megmaradt az állandó programok között.
Negyedszer a pelenkázást még mindig nem szeretem. Az Apu szomorú is, mert nagyon sírok ilyenkor és ő pedig nagyon sajnál engem emiatt. De azért van, hogy nem sírok. Ilyenkor megnézem, hogy mi van a pelenkázón. Nagyon tetszik a bébiőr kék fénye és a foltos nyuszival is szoktam beszélgetni. Próbálom őt megfogni, de ez nem mindig sikerül. De ha elérem, akkor szeretném megkóstolgatni, de Anyu azt mondta, hogy a Nyuszi ennek nem örülne. Ezért - eddig - még nem haraptam meg.
Éjszaka alszom és hagyom Anyuékat is aludni, de azért egyszer felébresztem őket, hogy egyek.
Mivel a babakocsim még nem érkezett meg, így csak az erkélyt láttam a nagyvilágból. De nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet kinn. Ezért várom, hogy megérkezzen. Azt ígérték, hogy jövő héten már itt lesz. S akkor Anyuval, meg a szomszédban lakó kislánnyal, Sárikával mehetek majd sétálni.
Hát igen a szomszédban lakik Sárika. Ő öt héttel hamarabb született. Még nem találkoztam vele személyesen, de a hangját már hallottam. Szoktunk egymással beszélgetni a falakon keresztül. És én úgy szoktam feküdni a kiságyba, hogy az ő szobája felé fordulok.