Tizenhatodik élménybeszámoló

Ahogy a múlt heti élménybeszámolóban jeleztem a Mami teljes izgalomban van, hogy mehet haza. Így a hét első két napja azzal telt, hogy mit kell vinni magunkkal. Így én csak néztem ahogy a Mami rohangál össze-vissza és pakol ki-be a szekrényemből. Szóval ezen én csak nevetni tudtam. A Mami csak arra figyelt fel, hogy kacarászom a játszószőnyegemen. Annyira tetszett neki, hogy azóta állandóan azt szeretnék, hogy kacagjak. De a Mami meg is tesz mindent azért, hogy vigyorogjak. Simogatja a talpam, simogat a békámmal, tornáztatja a lábam stb. Hát így nagyon nehéz lenne megállni, hogy ne mosolyogjak állandóan. Mondtam is a Maminak, hogy ez nem ér. Valamit muszáj lesz kitalálnom, hogy ne tudjon mindig megnevetetni.
Hát aztán a nagy pakolászások után szerdán délben el is indultunk. Az Apu nagyon izgult, hogy mi lesz velem majd a Nagypapiéknál. Hogy fogom magam érezni? Hol fogok aludni? Mit fogok csinálni? stb. Én nem is értem ezt az egész izgalmat. Biztos, hogy a Nagypapiék felkészültek az érkezésemre. Szóval délben elindultunk a kocsival. Egy óráig nagyon tetszett ez az egész kocsikázás, de nagyon álmos lettem és abban a kocsiülésben nem olyan egyszerű az az alvás. Így két-három perc üvöltés után elaludtam miután megtaláltam az ujjamat. Aludtam is a Nagymami lakásáig. Ott ettem egy kicsit, majd elmentünk sétálni az Apuval, míg a Mami elment a fodrászhoz. Mi az a fodrász? Mindegy. Az biztos, hogy a Mamit egy teljesen új hajjal láttam újra. Elsőre nem is ismertem meg. Tudtam, hogy láttam már valahol, csak azt nem tudtam, hogy hol. De a hangját rögtön megismertem. Megint ettem és indultunk is már a Nagypapiékhoz.
A Nagypapiék nagyon örültek nekem. Kaptam külön szobát, ágyat, kádat. Kaptam új játékokat is. Elefántos kendőt, figurát, takarót, karikás játékot és előkét is. És a békás barátomhoz hasonló kis mamuszt is. Hát az első nap nagyon gyorsan telt el. Ahogy a többi is. Mindenki napról napra egyre fáradtabb lett, én meg egyre kipihentebb. Mint kiderült senki nem hitte el, hogy én estétől reggelig alszom. S amikor reggel felébredek akkor sem kiabálok, hanem nézelődöm és beszélgetek a játékaimmal, s várom a Mamit. Szóval mindenki azt várta, hogy majd éjszaka kiabálok, ezért nem aludt éjszaka senki, csak én. :o)
Volt néhány látogatóm is. Csütörtökön jött a Nagymami. Pénteken a Rami, majd a Mami barátnője a Szandra, s a Mami gyerekorvosa, a Brunner. Hát az orvos nagyon szimpatikus volt nekem. Elmeséltem neki mindent, hogy eddig mi történt velem. S mosolyogtam rá és még a kezét is meg fogtam. Azt mondta, hogy nagyon kis érdeklődő vagyok. S hogy nagyon erős vagyok. S óriási nagy talpam van. Összefoglalva szerinte nagyon aranyos vagyok, ő pedig sokkal szimpatikusabb nekem, mint a nyíregyházi orvosom. Szóval megtartom. :o) Szombaton jött a Dédi. Vasárnap pedig hazajöttünk. Az út ugyanolyan volt, mint Budapest felé. Most is végig aludtam majdnem az egész utat.
Sajnos is, meg nem is, nagyon gyorsan eltelt ez az öt nap. Sok minden történt velem, de ez nem is baj, mert lassan már nagy leszek és mindennel meg kell ismerkednem.
Remélem, hogy nemsokára megint mehetek Budapestre!
U.i.: Laláról nem is írtam semmit. Lalából nem sokat láttam. Csak annyit, hogy vörös és egy nagy fekete orra van, amivel szaglászik. De nem ugatott és nem is nyalt meg, amitől az Apu annyira félt.