2009. június 6., szombat

Sétálunk-sétálunk egy kis dombra...

...lecsücsülünk. Pontosabban mindenki, csak én nem. Én csak nevetek mindenkin. :o) Fogják a kezem és próbálnak nem fenékre csücsülni, majd felállni nagy nehezen. Én meg nézem és nevetek rajtuk. Most valami újba fogtam. Továbbra sem csücsülök le. S nem is fogok eldöntöttem. A család egyik fele kicsit kétségbe esett, mert majdnem 18 hónaposan nem járok magamtól. Ha fogom valakinek az egy ujját, akkor nagyon gyorsan megyek. De egyedül nem vagyok hajlandó. Múlt héten egy kicsit "fejlődtem", mert hajlandó volt két "lassú" - dávidos - lépést megtenni. Meg itthon a Mamihoz is pár lépést megtettem. De többre nem voltam hajlandó. De pénteken valami történt. Mamival minden nap délelőtt és délután sétálunk. Délelőtt a városba megyünk és ebédre jövünk haza. Ilyenkor a Mami letesz a nappaliba, amíg átöltözik. Ez Maminál kb. 20 másodperc. Addig én a földön játszom vagy az erkély ajtónál állok és nézelődök. De Maminak most azt kellett tapasztalnia, hogy elsuhanok - a szokásos tempómban - az ajtaja előtt a szobámig, majd vissza. Mindezt úgy, hogy nem kapaszkodok semmiben. S azóta ezt csinálom folyamatosan. Egy problémám van csak. Nem tudok megállni. (délutánra ezt is megoldottam) Van még egy problémám. Nem tudom, hogyan kell felállni, ha elesek vagy ha fekszem a földön és nincs miben kapaszkodnom. De talán egyszer erre is rájövök. :o)

Nincsenek megjegyzések: